Harminc éve történt

Éppen ma 30 éve történt a csernobili atomkatasztrófa. Ez a szörnyű esemény jelentősen erodálta a szovjet-orosz konglomerátum és az egész keleti blokk hitelét, ami többek között a tájékoztatást illeti. Az 1986. április 26-i csernobili reaktorbaleset máig nem teljesen tisztázott körülmények között történt. A korabeli magyar napilapok az amúgy is nehezen felderíthető eseményeket meglehetősen ködösítve tálalták. Később a nyugati lapok ellen kezdtek vádaskodni, végül pedig következett a fájdalmas, de még akkor is csak részleges beismerés a szörnyű eseménysorról.

A magyar sajtóban az MTI csak április 29-én mondott részigazságokat és komoly hazugságokat, mi is történt három nappal azelőtt. A suttogó propaganda azonban tudni vélte, hogy az első, igen rémisztő nyugati híradások már egy nappal korábban, április 28-án megjelentek, elsősorban a skandináv országokban mért megnövekedett légköri radioaktivitást követően.

A világtörténelem egyik legsúlyosabb atomerőművi balesetéről a korabeli napilapok egyike másik szinte be sem számolt. Népszabadság például csak a negyedik oldalán foglalkozott a hírrel. Az azonban mindenkinek feltűnhetett, aki Európának ezen a féltekén nőtt fel, hogy némely állítás kissé gyanús, úgy mint „Szovjet intézkedések a sugárszennyeződés ellen”, vagy „Hazánk légkörében nem növekedett a radioaktivitás”. Később persze kiderült, hogy igenis nőtt a radioaktivitás, de az akkori hivatalos közlések szerint nem veszélyes mértékben. És az írástudók igazi árulásának iskolapéldája lett minden ilyen sajtótermékből. Hiszen itt minden elferdített, elhallgatott tény vérre, sejtekre, jelen- és megfoganó életekre ment. Több, mint 4000 vesztették életüket, 116.000 embert evakuáltak. 200.000 ember segítette a mentési, oltási, biztonsági és likvidátori munkát. Túlnyomó részük nem is tudta, milyen veszély leselkedik rájuk. A balesetet emberi hiba és tervezési elégtelenségek okozták.

Forrás: Voces De Chernobil, Svetlana Aleksievich

Forrás: Voces De Chernobil, Svetlana Aleksievich

De mi is történt pontosan?

Csernobilban 1986. április 26-án a 4. blokkon egy rosszul megtervezett és még több hibával végrehajtott üzemviteli kísérlet során az öngerjesztő tulajdonságokkal bíró reaktort olyan üzemállapotba manőverezték, amelyben a pozitív visszacsatolások felerősödtek. A blokk operátorai több fontos védelmi rendszert kikapcsoltak, és az írott üzemviteli utasításokat, biztonsági előírásokat is többszörösen megsértették. Emiatt, és a reaktor konstrukciós hibáiból adódó kedvezőtlen fizikai tulajdonságok következményeként 1986. április 26., szombat hajnali 1 óra 23 perckor a reaktorban a láncreakció ellenőrizhetetlenné, szabályozhatatlanná vált, és néhány másodperc alatt a reaktorban megtermelt hőteljesítmény százszorosára ugrott. A nagy teljesítményugrás következtében létrejött gőzrobbanás felhasította a hűtőcsatornák csöveinek falát, és forró víz áramolhatott a grafit moderátorra. Ez robbanóképes gázok keletkezéséhez vezetett, ami két másodperccel a gőzrobbanás után egy újabb robbanást okozott. A két robbanás erejét jól jellemzi, hogy a reaktor hűtőcsatornái fölött elhelyezkedő hatalmas, 3000 tonna súlyú reaktorfedél körülbelül 50 méter magasra repült, a reaktorcsarnok tetejébe ütközött – kiszakítva a tetőszerkezetet -, majd oldalára fordulva visszazuhant a reaktorba.

A robbanások és az azokat követő grafittűz a reaktor üzemanyagának körülbelül 4%-át szórta szét a környezetben. Kikerült a környezetbe a nemesgázok 100%-a, az illékony izotópok (jód, tellúr, cézium) körülbelül 20%-a és a kevésbé mozgékony izotópok (stroncium, cirkónium) 3,5%-a. A nagy radioaktív kibocsátáshoz az is jelentős mértékben hozzájárult, hogy a hűtés nélkül maradt nukleáris üzemanyag megolvadt, így az urán-dioxid keramikus üzemanyag-mátrix nem tudta magában tartani a radioizotópokat. A megrongálódott reaktorépületből a tűz és a hasadási termékek bomláshőjének hatására felmelegedett levegő nagy magasságba emelte a kiszabadult radioaktivitást. A kibocsátást a tűzoltók és likvidátorok áldozatos munkájával körülbelül egy hónap alatt tudták megszüntetni. Az oltási munkálatokban, a szarkofág építésében, az erőmű és a környezete megtisztításában összesen mintegy 800.000 ember vett részt. A környezet szennyeződése szeszélyes tér- és időbeli eloszlást mutatott a meteorológiai viszonyok, azon belül is elsősorban a csapadékviszonyok által meghatározott kihullás következtében. A legszennyezettebb területek az erőmű közvetlen környezetében, valamint Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna egyes régióiban találhatók. Jelentős mértékben több mint 30.000 négyzetkilométer terület szennyeződött radioaktív izotópokkal. Ebből körülbelül 4000 négyzetkilométer tartozik az erőmű körüli ellenőrzött területhez (ez ma lezárt zóna, ahol a szennyeződés a legnagyobb volt). Mint említettem, a lezárt zóna területéről 116 000 embert kellett kitelepíteni, de a három érintett állam jelentős mértékben szennyezett területeiről a későbbiekben kitelepített lakosok száma összesen körülbelül 350 000 fő volt. Az erőmű közvetlen közelében a legszennyezettebb területeken extrém nagy szennyeződés, ennek következtében pedig extrém nagy dózisintenzitások jöttek létre. Ezeken a területeken az első időszakban a növények és állatok dózisterhelésének 90%-át béta-sugárzás, 10%-át pedig gamma-sugárzás adta. A kihullott radionuklidok sugárzása következtében a baleset évében az élővilágban az akut sugárártalom különböző jeleit lehetett tapasztalni az erőmű néhány tíz kilométeres körzetében, a különösen nagy dózist elszenvedett növények és állatok között. A csernobili balesetre adott környezeti válasz nagyban függött az elszenvedett sugárdózistól, a dózis intenzitásától, valamint az adott élőlények sugárérzékenységétől. Az akut tünetek között a tűlevelűek, gerinctelen és emlősállatok elpusztulása, a reprodukciós képesség romlása és krónikus sugárbetegségi tünetek fordultak elő.

Néhány év elteltével azonban az érintett élővilág regenerálódott. A sugárterhelés az erőműhöz közeli, attól 1,5-2 km-re nyugatra elterülő fenyőerdőben éreztette leginkább hatását. Az erdőt alkotó, komoly dózist elszenvedett erdei fenyő populáció a balesetet követő 2-3 héten belül mutatta a sugársérülés tüneteit: a tűlevelek elsárgultak és elpusztultak. 1986 nyarán a fák sérülésének területe az erőműtől 5 km-re északnyugatra terjedt ki. Az elpusztult faállomány színe alapján ezt az erdőterületet ma Vörös-erdőnek nevezik. 1987-ben már láthatóvá vált a túlélő faállomány regenerálódása. Az elpusztult erdő helyén az elvégzett talajjavító intézkedéseknek köszönhetően új fák hajtottak ki. A Vörös-erdőben a növekvő fák esetében a normálistól eltérő fejlődést lehetett megfigyelni: ilyenek például a törzs szokatlan elágazásai, a virágzat duplázódása, hajtáspamacsok kialakulása, a levelek és virágok szokatlan színe és mérete. Hangsúlyozni kell, hogy ezek a genetikai eredetű elváltozások csak az erőmű közvetlen közelében, a legextrémebb szennyezést elszenvedett szűk területen voltak megfigyelhetőek. Noha a legtöbb haszonállatot a balesetet követően evakuálták, néhány száz szarvasmarha a legszennyezettebb területen maradt 2-4 hónapig. Ezen állatok egy része 1986 őszére elpusztult, és a túlélők között is immunrendszeri károsodások, alacsony testhőmérséklet, valamint szív- és érrendszeri károsodások voltak tapasztalhatók. Az állatok között 1989-ig kimutatható volt a pajzsmirigy csökkent működése a különféle szaporodási problémák, rendellenességek oka lehetett.

A növény és állatvilág mára kiheverte a baleset utáni nagy dózisok hatását, sőt ma talán még jobb helyzetben is van, mint a környező területeken, mivel a zóna gyakorlatilag lakatlan és az emberi tevékenység nem háborgatja az élővilágot. A lezárt zónában elszaporodtak a nagyvadak is, nyomukban pedig megjelentek a farkasok. Szembetűnő a zavarásra különösen érzékeny sasok visszatelepülése a lezárt zónába. A baleset idején Ukrajnában csupán 40-50 pár rétisas fészkelt, ami a hatalmas területhez képest nagyon kevés. Csernobil környékén nagyon ritka volt ez a faj, ma pedig több új család is megjelent a lezárt zónában, ahol zavartalanul költhetnek, így jobban szaporodnak. Számukra és más ragadozók számára is kedvező változás az, hogy a Csernobil környéki tavak és a mocsaras területek bővelkednek halakban, mivel halászni, horgászni a lezárt zónában nem szabad.

Forrás: Fizikai Szemle, 2006/4.

 

Kategória: Dokumentum

Die XXII mensis Martii, anno Domini MMXVI, Evropa

Hieronymus-Bosch-Devil-ordog-satan

bru

Kép | Posted on Szerző:

Michael Haneke Caché / Rejtély (2005.)

Érdekes, hogy vannak olyan műalkotások, melyeknek jelentősége, mondanivalója a történelem folyásának mentén változik, kiteljesedik, új színek, értelmezési lehetőségek bomlanak fel, új gondolatokat képes ébreszteni számunkra. Egy ilyen mozi Michael Haneke több mint egy évtizedes rendezése a Caché (=Rejtett), azaz a Rejtély.

Ezt a filmet pedig én éppen ma láttam, amikor Magyarországon kihirdették a migrációs válsághelyzetet, miután a balkáni útvonalak lezárultak a több tízezer ember előtt, akik Görögországban és a balkáni térségben rekedtek, és már reményük sem maradt eljutni Európa nyugati felére.

cache

Jelenet a filmből

Nagyon érdekes és sokrétű alkotás ez. Sokszor csak éppen érezni véljük, mint értjük a miérteket és a hogyanokat. Egy biztos: kliséket, demagóg skatulyákat szép számmal felkínál nekünk a megértéshez, ha nem vagyunk kellően résen. És, ha besétálunk a kelepcébe, nem kapunk mást, mint példázatot a gyarmatosító nagyhatalmak jólétben élő ária polgárainak arroganciába burkolódzó lelkifurdalásáról, és az elnyomott (arab) emberek másodrendű és hallgatag, elesettségükben is büszke bölcsességéről. Sőt, mi több, megértéséről.

No. Hát ez korántsem ilyen egyszerű. Kevés a kapaszkodónk. Jellemrajzok, kiforrott karakterek nincsenek  a filmben. Sem látványosan pergő cselekmény, de még tanulság vagy jól levonható konzekvencia sem.

Ami viszont van. Az a történelmi helyzetek adta, nemzeteken és társadalmi csoportokon átívelő kölcsönös felelősség kérdése. A különböző szociokultúrájú emberek viszonya egymáshoz, és az ebből következő torzulások. Az áldozatnak lenni – áldozattá válni bonyolult és összetett problematikája. A lelkiismeret személyes és kollektív minősége, ami nem csupán kötelez és meghatároz, de el is deformál. A jóléti demokráciák társadalmainak fundamentuma, a család és annak szövete, és a benne működő (vagy éppen nem működő) emberi kapcsolatok. Milyen is ez? Hogyan állunk egymással? Magunkkal? A személyes és a megélt történelmi múltunkkal? Vannak-e közös elszámolni valóink? Vannak-e, lehetnek-e egyáltalán kérdéseink egymáshoz? És hogy állunk a bizalommal? Félnünk, szoronganunk kell-e, ha figyelnek bennünket? Még ha csak egy semleges, de rejtett “kameraállásból” is? Keressük, kié is ez a titokzatos és leplezetlenül őszinte “szem”? Megrendült a hitünk az eddig harmonikusnak hitt dimenziókban? A biztosnak, komfortosnak és kiszámíthatónak tűnő keretek között, melyben mindennapjainkat éljünk, laza eleganciával és a nagyvonalúság felszabadítónak érzett gesztusaival? Van-e félnivalónk? Van-e félteni valónk? Adatott-e mindnyájunknak megélhető önérzet? Vagy ez annak a függvénye, hogy ki hova születik? Európa jobbik féltekén fel tudtuk-e, fel tudjuk-e mérni a valós veszélyeket társadalmainkra, közösségeinkre, magunkra nézve? Azt érezzük esetleg, hogy számos dolog nyugtalanít bennünket? Netán emlékeztet? Minősíthetjük-e a szellemi-anyagi-kulturális értékeit védő európai polgárt? Vagy azt, akinek a reményen túl nincsen már vesztenivalója?  Aki vélt áldozat létében vergődik, s folyton mások (azok) életlehetőségeihez mérten csak saját veszteségeit, hiányait és esélytelenségét érzi át minden porcikájával? Aki a különbözőségéből magára nézve csak a méltánytalanságot, a hátrányt látja? Képes-e valaha megnyugvást találni? Képes-e megbékélni vagy örökre hordozza ezeket a kapott és felvett stigmákat? Ki is egyáltalán az áldozat? Van-e itt valakinek jogos igaza? Kinek a szabadsága a tét?

A film ezekre a kérdésekre mind nem ad választ. Ezt nekünk, nézőknek (akik feltehetően leginkább a “francia páholyból” tekintünk ki) kell átgondolnunk. A rejtélyes kép, ami kirajzolódik, az a ma már nem is annyira ismeretlen helyzet: az európai konglomerátum, ez a sokszínű és különböző keménységű elemekből álló ősi kőzetmaradvány, amelynek kötőanyaga egyre oszlani látszik, képes-e elhordozni egyszerre ezeket az igazságokat? Hiszen, nem szabad elfelejtenünk, hogy mindannyiunknak megvan a magunk igazsága, még ha a másik kontójára is íratott.

Ráczné Szabó Rita

 

Kategória: Dokumentum

2. Minden hónapra egy jó zene – Granicus You’re in America

Nem igazán sikerül ezeket a blogos fogadalmakat betartani. Eredetileg minden hétre terveztem jó zenét idén, ebből már márciusban látszik, hogy minden hónapra fog jutni egy, de az legalább nagyon jó kell hogy legyen. A megkésett februári anyag a Granicus zenekartól You’re in America című szerzemény.

Ez a formáció egyetlen évig volt aktív. És ez az év 1973 volt. A progresszív rock, a pszichedelkius vonulat tekintetében meghaladták korukat: a máig ismert és világhírű kortársak (Purple, Zeppelin)  jóval hosszabb utat jártak be, amíg elérték ezt a színvonalat, ezt a minőséget. Állítólag 43 év után tervezik az újbóli közös zenélést. Az az érzésem, hogy nem kéne ezt erőltetni. Inkább össze kellene állítani egy gyűjteményes albumot a hőskorból, mert ez a zene máig hallgatható, sőt, igazi élményt nyújt a rockzene szerelmeseinek.

Granicus

Kategória: Rock n' Roll

Az élet dolgai (Les choses de la vie, 1969.)

Pierre (Michel Piccoli)

Az élet dolgai. Paul Guimard azonos című regényéből készült filmdráma, amit a napokban néztem újra. Igazi filmtörténeti klasszikus. Az alkotás a harmónia iskolapéldája. A téma hétköznapisága ellenére mély érzelmeket és gondolatokat provokál.

A kiváló színészek (Romy Schneider, Michel Piccoli, Léa Massari) visszafogottan természetes játéka, az életszerű dialógusok és viszonyrendszerek, a csodálatos filmzene tökéletes egységben vannak. A főszereplő, Pierre ötvenes évei elején járó, sikeres mérnök, aki a francia középosztálybeli polgári értelmiség életét éli. Feleségével és huszonéves fiával látszólag kiegyensúlyozott, boldog kapcsolatban tölti mindennapjait. Az egyhangúvá váló hétköznapok, a munkahelyi konfliktusok és nehézségek azonban akarva akaratlanul egy szenvedélyes szerelmi viszonyba sodorják a vonzó, fiatal nővel, Helennel. Egy napon Pierre azonban autóbalesetet szenved. A félig eszméletlen állapotban lévő férfi élete utolsó perceiben számvetést készít, filmszerűen pergetve le elméjében azokat a pillanatokat, amelyek meghatározták érzéseit, élményeit. Az emlékek megnyugtató közegébe a léttől való búcsú fájdalma már-már belesimul. A szó jó értelemében vett érzelmes dráma az alkotás, amelynek története akár a miénk, nézőké is lehetne…

Claude Sautet filmje az 1970-es cannes-i filmfesztivál nagy esélyese volt, azonban a filmet kizárták a versenyből, miután kiderült, hogy a fesztivál előtt már levetítették azt. Közel fél évszázad távlatából is szól hozzánk az alkotás. Érdemes (újra) megnéznünk.

Kategória: Movies

Stéphane Brizé – Mennyit ér egy ember (La loi du marché, 2015)

Ritkán látható ennyire pontos, megfontolt alkotás: rólunk. Rólunk, akik méltósággal küzdünk a mindennapokban. Igyekszünk kompromisszumokat kötni, de meg akarjuk őrizni harcaink becsületét. El-elbukunk, lépéseink meg-megtorpannak. Nem tudunk és végül is nem is akarunk nagyot, valami felülmúlhatatlant tenni. Mert nem az a dolgunk. Hanem a lehetőségekhez képest élni, megélni, túlélni. És ez hol könnyebben, hol keservesebben, de sikerül. Mert sikerülnie kell. Ezek az apró cseprőnek tűnő történések, és az azt kísérő cselekvések kurta láncolata az éltünk. Nem nagyívű, nem különös, nem megdöbbentő, és mégis felemelő és katartikus, mert “kicsinységében” nagyon emberi, megindító, és sziszifuszi gyötrelmeivel igenis hősies. Mert a rövidke időt, ami adatott, kitöltjük ezzel a sokszor méltatlan harccal. Magunkért, másokért, azokért, akiket szeretünk, akik hozzánk tartoznak. Akik csak ránk számítanak. És ez jó nekünk, megnyugtat és engedi, hogy szétáradjon a tagjainkban az az érzés, hogy kicsi csatáinkat van miért, van kiért megnyerni. Még ha ezekhez a győzelmeinkhez megaláztatások, érthetetlen mellőzöttségek, sértő kioktatások kövezte út vezet is.

A film dokumentarista szcenárióval dolgozik, a színészek legtöbbje (a színészkirály Vincent Lindont leszámítva) akár Cassavetes hasonló hangulatú filmjeiben valódi, húsvér amatőr. Őszinték. Nincs póz, nincs manír. Élet van és rideg valóság. A valóság ijesztő hétköznapi minimalizmusa. Cassavetes tudott ilyen húsba vágó őszinteséget láttatni. A kamera a mi szemünk, ahogyan mi látjuk ebben az európai, alsó középosztálybeli világban a mindennapjaink eseményeit. Egymást, másokat. Nem felülről szemléljük a figurákat, sőt nem is alulról. Nincs elnéző letekintés, buksi simogató leereszkedés, sem mesterkélt heroizálás, nincs piedesztálra emelés. Ami van: izzadság, vér és könnyek. És emberek, akik élnek és meghalnak. Küzdelmeik, vívódásaik belesimulnak a hétköznapok monoton zakatolásába. Meg tudunk hatódni, mert amit látunk, az az élet akár a miénk is lehetne. Vesztesek voltunk és leszünk is élethelyzeteinkben. Az igaztalanságot, a méltatlanságot hasonlóan megéltük és megéljük rendszerint, és vagy tehetetlenül vagy kissé megtörve, de tovább fogunk vánszorogni, mert nincsen választásunk. Kérdéseink, ha fel is bukkannak időközben, nem kerülnek megválaszolásra. Csak hordozzuk őket, és szürke pástunkra lépünk nap-nap után. A világ pedig nem néz ránk kérdőn, sem megértőn, hanem elvár, követel, és nettó hozzáadott értéket remélem a munkaerőnkből, a napi rutinunk sorvasztó és monoton kínlódásából. Mérleget von. És ítél. Haszonelvűen. Siváran.

Thierry (Vincent Lindon)

Ez van. Se több, se kevesebb. És néha felállunk és vesszük a kabátunkat. Mert valami mégis azt mondja belül, elég. És ez így van jól. Mert olykor megérezzük, hogy elvették tőlünk azt, amit úgy hívnak: szabadság. A lelkünk, a szívünk szabadságát, az igaznak vélt dolgok kimondásának a szabadságát, az élni tudás, az élni akarás és a tisztességes küzdelem szabadságát. Hát, így állunk. És így fogunk eltűnni is, akár “az erdőben a vadnyom”…

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!
József Attila: Levegőt! 1935.

 

Ráczné Szabó Rita

Kategória: Movies

Február 25-én emlékezzünk a Magyar Ellenállási Mozgalomra

Emlékezés a békéssámsoni hősökre

„Az igazságért, amely megmarad bennünk, és velünk lesz mindörökké:”
2 Jn 1, 3

Békéssámsoniak. Ti hordozzátok azt a helytállást, a hősiességet, amelyet Vörösmarty Szózatában úgy fogalmaz: “Megfogyva bár, de törve nem,/ Él nemzet e hazán.” Mert a Ti közösségetek, aki a háborús években batyuzással segítette a városi rokonokat, hogy a bérházak közé szorult családoknak legyen meg az a kevéske, a napi betevő, ami még nektek sem mindig jutott. De tenni kellett.

Ti vérrel és verejtékkel dolgoztatok vállvetve minden vész közepette: mert az állatot meg kellett etetni, a föld is kérges kezet kívánt, s ekét, csont sovány lovacskával. Tettétek mindezt úgy, hogy már fitestvéreitek, apáitok, nagyapáitok, a meglett férfiak zsebében ott lapult a SAS-behívó, hogy hirdesse: „sűrgős-azonnal-siess! Mert a hazátoknak Sámson határain túl is szüksége volt a véretekre, a szívetekre. És menni kellett.

Közben ott volt a kitelepítés, amelynek ellenálltatok. Volt földosztás is, reméltétek, eljött a béke, az újjászületés, a megerősödés és a gyarapodás időszaka. Lett saját föld a talpatok alatt, vetőmag az uradalmi magtárból. És úgy éreztétek, most valami olyan veszi kezdetét, amire már régóta vártatok.

De nem így lett. Mert vérrel és verejtékkel megszerzett, kiküzdött jussotokat elorozták. „Csinákolt”, fondorlatos, zavaros, de leginkább nagyon idegen és erőszakos eszmék jegyében tettek nincstelenné mindenkit, aki hitt a saját erejében, a magyar földhöz való rendíthetetlen ragaszkodással. És újra tenni és menni kellett. A szívekben dühvel, végtelen keserűséggel és a zsigerekben egyre gyülemlő feszültséggel.

bs1

Forrás: betekinto.hu

És akkor a batyuk után újra üzentetek a városiaknak, és szándékotok szerint mindenkinek az országban, aki magyar szívvel és lélekkel hinni akart abban, hogy van szabadsága a sokat szenvedetteknek, hogy lehetséges még a megváltás, hiszen mindenetek záloggá lett már. Üzentetek Angyalföldnek, Csepelnek, de olvasta Békéscsaba, Tótkomlós, Mezőhegyes, Szolnok, Makó és Orosháza is. A ti fiataljaitok lettek az újkori próféták. Mint a szerzetesek, olyan színtiszta hitvallással és elszánással léptek testvéri szövetségre az igazságért, a szabadságért. Hirdetni kellett: „népünk legszentebb hagyományait lábbal tiporják” az idegenszívűek, s, hogy „sír a magyar róna” az elnyomók vascsizmája nyomán. Hittetek és hittek bennetek.

De a felemelő és felszabadítónak megélt erőfeszítés nem tarthatott sokáig. Mert elbuktatok, s bár reméltétek – ismét Vörösmarty szavaival élve – hogy „a vész hatalma rajtunk megtörik”, elveszett minden. És megint csak menni kellett, a kínzókamrák mélyére, a börtönök zárkáinak szörnyű magányába. Vagy élni tovább, legalább is úgy tenni, mert nem volt más választás. Összetört múlt, megtört jelen és eltörölt jövő, megroppant lelki és testi egészség, nyomorúság, megbélyegzés. Innentől ez volt a juss, ennél se több, se kevesebb. Vége lett a férfias, hősies álomnak, felégették a tettek mezejét, a Magyar Ellenállási Mozgalom elpusztíttatott.

Ám mi nem feledünk. Hiszen megint ti üzentek nekünk életetekkel, szenvedésetekkel és halálotokkal is. Nekünk, az utókor fiainak. Rátok emlékezünk. Rátok vagyunk büszkék már több mint hatvan esztendő távlatából. Rátok, akik a lelkeket akarták kihozni a fényre, úgy, hogy közben magatok is fáklyalángként ragyogtatok. Nem volt hiába! Most már tudjátok meg, hogy mégsem volt hiába az akarás, a tett és az áldozat. Mert most itt lehetünk együtt és emlékezhetünk. Mert már majdnem megvan mindaz, amit akartatok. Ez a ti örökségetek, amit ránk hagytatok. És mi ígérjük, vigyázunk rá nagyon!

Békéssámoson szócikk a Tolnai Világlexikonában (1926)

Írta: Ráczné Szabó Rita

 

 

Kategória: Dokumentum

70 esztendős a forint – III. befejező rész

Néhány érdekesség az 1946-os, illetve későbbi kibocsátású papír- és fémpénzeinkről

10 forint
1946. június 3-án készült el a bankjegy, amelyet Horváth Endre (1896-1954) tervezett. Érdekesség, hogy a papírpénzen látható arckép modellje Pfeffer Mihály volt, aki Pénzjegynyomda dolgozója volt ekkoriban. 1946. augusztus 7-től egészen 1948. március 31-ig volt forgalomban.

10 forint
1947. február 27-én készült el az újabb 10 forintos bankjegy, amelyet szintén Horváth Endre tervezett. Az előoldalon Petőfi Sándor arcképe látható, a hátoldalon Jankó János “A nóta születése” című képe. Ekkor még természetesen a Kossuth címer szerepelt az előoldalon 1947. július 25-től, a népköztársasági címeres csak 1959. október 27-től került forgalomba.

Bankjegyek régen és ma

20 forint
1947. február 27-én készült el a bankjegy, amelyet Horváth Endre tervezett. Az előoldalon Dózsa György arcképe látható. Ekkor még a Kossuth címer szerepelt az előoldalon 1948. augusztus 1-jétől, a népköztársasági címeres csak 1959. október 27-től került forgalomba.

50 forint
Csak 1951. szeptember 1-én készült el a bankjegy, amelyet Horváth Endre tervezett. Az előoldalon Mányoki Ádám “II. Rákóczi Ferenc” arcképe látható, a hátoldalon ismeretlen festő “Kuruc-labanc viadal” című képe. Ez a bankjegy a köztársasági címerrel 1953. június 13-tól került forgalomba.

100 forint
1946. június 3-án készült el a bankjegy, amelyet Horváth Endre tervezett. Érdekesség, hogy a papírpénzen látható arckép modellje Tőkés Jánosné Várszegi Gizella volt, aki Pénzjegynyomda dolgozója volt ekkoriban. 1946. augusztus 7-től egészen 1951. május 1-jéig volt forgalomban.

Forintos pénzérmék

100 forint
1947. február 27-én készült el a bankjegy, amelyet Horváth Endre tervezett. Az előoldalon Kossuth Lajos arcképe látható, a hátoldalon Lotz Károly “Menekülés a közelgő vihar elől” című képe. Horváth Endre a pénz tervezése idején súlyosan megbetegedett, ezért a rézkarcot Nagy Zoltán fejezte be. Ekkor még természetesen a Kossuth címer szerepelt az előoldalon 1948. augusztus 14-től, a népköztársasági címeres csak 1959 március 20-tól került forgalomba.
A nagyobb címletek (200, 500, 1000, 2000, 5000, 10 és 20 ezres változatok) későbbiek.

A fillér lett a magyar állami váltópénz, ahogyan ez felirat szerepelt is az hátoldalon: 2, 5, 10 majd 20, illetve 50 filléres került kiadásra.1946-ban 1 és 2 forintos pénzérmék kerültek forgalomba. majd az 5 forintos pénzérme (1947, ezüst), amelynek hátsó oldalán Kossuth Lajos arcképe, hátsó oldalán a Kossuth címer látható. A már említett 10 forintos köztársasági kiadású pénzérme hátsó oldalán Széchenyi István portréja látható. 1948-ban Táncsics Mihály portréja díszítette az ezüst 20 forintost. (Az 50, 100 és 200 forintos pénzérmék mind 1990-es évektől kerültek kiadásra.)

Nemzeti Bank épülete Horváth Endre metszetén

120 esztendővel ezelőtt született Horváth Endre

A 70 esztendős forint – és a korábbi pengő – arculatának, megjelenésének tervezője és jórészt a metszetek elkészítője volt a művész, akinek a Dürer-iskolára jellemző aprólékos gondossággal elkészített, míves alkotásai díszítették az 1946-ban kibocsátott bankjegysorozatot egészen a 100-as címletig. Az alkalmazott grafika, elsősorban a rézmetszés kiemelkedő tudású művelője volt.

Horváth Endre Ex libris metszete

A Pozsony melletti Bazinban (Pezinok) született 1896-ban, középiskoláit Balassagyarmaton végezte. Munkássága a Magyar Nemzeti Bank Pénzjegynyomdájához kapcsolódott elsősorban, bár bélyegeket is tervezett: számos hazai és nemzetközi elismerésben részesült e téren is. 1954-ben, Budapesten bekövetkezett halálát követően Balassagyarmaton helyezték örök nyugalomra, ahol állandó kiállítást rendeztek be tiszteletére a városi Helytörténeti Gyűjteményben.

Plakát a forint bevezetéséről “Így nyugodtan mehetünk a vásárra”

Ezzel az összeállítással búcsúzom a forinttól, akinek kívánok még legalább kétszer ennyi esztendőt ebben a viharos történelmi időben… valahol Európában.

Kategória: Nosztalgia

Look Into My Eyes

eyes

From NG.com
Kategória: Dokumentum

Kihunyt a Fekete Csillag

db

Davi Bowie (1947-2016)

Nekem Ő mindig a Manókirály marad. Briliáns tehetség, extravagáns elegancia, lehengerlő intelligencia, páratlan kreativitás. És egy teljes élet. Ezt adta nekünk. Köszönjük.

Az ég legyen vele!

Kategória: Rock n' Roll

Az animáció mesterei – Co Hoedeman La Boîte

Co Hoedeman nevét idehaza leginkább a Ludovic (1998-2002) című mesesorozatból ismeri a nagyközönség. A 75 éves holland származású, de leginkább francia Kanadában alkotó művész az úgynevezett stop motion technika nagymestere.

Co Hoedeman és Ludovik

Ennek a technikának a gyökerei egészen a századfordulóig nyúlnak vissza. A filmtörténetben az egyik legismertebb alkotás, amelyet így készítettek, az 1933-as King Kong volt, Willis O’Brientől. Hoedeman 1977-ben ezzel az aprólékos és nagy precizitást igénylő technikával készített animációs rövidfilmet, a The Sand Castle-t (eredeti címe:  Le Château de Sable), mellyel elnyerte abban az esztendőben az Oscar-díjat is. Ezt követően sokat kísérletezett új technikák és anyagok animációs munkáiba való integrálásával, beleértve a papírmasé figurákat, a papír kivágásokat, majd a számítógépes animáció adta lehetőségeket is. A varázslatos és mély érzelmeket felszínre hozó művészetét egy valódi humanista művész szellemisége teszi egyedivé, utánozhatatlanná és teljessé.

Alábbi alkotása az 1989-ben készült La Boîte (A Box) a papírkivágásos “kísérletek” egyike, igazi mestermű!

 

Kategória: Animáció mesterei

1. Minden hónapra egy jó zene – Beth Gibbons Mysteries

A sorozatom címe változik és némileg a tartalma is, mint említettem. Hetente Havonta írni jó zenékről kevésbé tűnik erőltetett menetnek, mint naponta!? És ezt a tavalyi tempóval még tartani is tudom (?)… Ezen túl szereplenek majd benne népzenei és világzenei produkciók, illetve a klasszikus zene számomra értelmezhető, befogadható és kedvelt alkotásai.

Az idei első zene, amivel boldog, új esztendőt kívánok, még mindig a rock világából való: Beth Gibbons Mysteries című száma. Gibbons Magyarországon talán kevéssé ismert dalszerző és énekes, a Portishead, a dél-nyugat angliai bristoli elektro- és alternatív rockot játszó zenekar frontembere. Lágy, alt hangja álomszerűen cseng, már-már elvarázsolja a hallgatót, ahogyan az érzelmes, szívhez szóló dalszöveg is… Íme:

 God knows how I adore life
 When the wind turns on the shore, lies another day
 I cannot ask for more
 
 When the time bell blows my heart
 And I have scored a better day
 Well nobody made this war of mine

 And the moments that I enjoy
 A place of love and mystery
 I'll be there anytime

 Oh, mysteries of love
 Where war is no more
 I'll be there anytime

 When the time bell blows my heart
 And I have scored a better day
 Well nobody made this war of mine

 And the moments that I enjoy
 A place of love and mystery
 I'll be there anytime

 Mysteries of love
 Where war is no more
 I'll be there anytime
 Ráczné Szabó Rita
Kategória: Rock n' Roll

Ismét búcsú, ismét az esztendőtől

Elvánszorgott. Elköszönünk tőle illendően, okos emberek szavával. Nem nézünk vissza rá, mert zavarban vagyunk. Mi volt ő, ki volt ő? Felidézhető, hogy mi hol voltunk benne, vele? Most már csak nélküle lehetünk, és kutathatjuk a kikutathatatlant, az elmúló időt. Ez a befejezett múlt. Nincs folyamata, kezdete halványul. Csak a vége bizonyos. Rémisztően és ridegen.

Bartal-Kiss Rita bábfigurája; Fotó: Ráczné Szabó Rita, 2015.

"(...)
Tulajdonképpen azt hihetné az ember,
hogy a múlt lecseng. De nem,
eltűnik, aztán visszatér,
a földet megkerülve visszatér,
akár az évszakok, melyek
hol maggá tömörülnek, hol kinőnek,
pontatlan útjain a téridőnek
statisztikai átlagban újranőnek,
pontatlan törvények szerint.
(...)
Ott járnak ők, ott járnak a visszatérők,
körvonalakban, sétájuk hossza által
többnyire háttal,
de néha visszafordulnak felénk,
arcukkal megvilágosulva,
mint egy tisztás a rengetegben,
mint áram, ázott kábelekben
kigyúlva, elhomályosulva,
az idő spiráltekercsei
mentén el –, visszakanyarulva,
el, vissza, jönnek:
Újra, újra, újra."

Nemes Nagy Ágnes: A kertben, részlet

 

Kategória: Nosztalgia

53. Minden napra egy jó zene – Moloko Time Is Now

Az idei év utolsó zenéje egy igazi könnyed, dallamos produkció. Ezzel a választással kicsit ki is nevetem magam, hiszen az eredeti elhatározásom ellenére csak minden hétre jutott egy jó zene. És kinevetem magam azért is, mert sem a népzenei, sem a komolyzenei alkotások nem kaptak (eddig) helyet a sorozatomban. Volt itt a rockon át, pop-,blues-, népszerű jazz zenékig nagyon sok minden, de számos fontos és nem elhagyható még nem került be a gyűjteménybe. Legyen ez a következő év célja!

No, de visszatérve a mai választásomhoz, egy olyan ír-brit zenekar számát idézem, akik lassan már másfél évtizede nem zenélnek együtt. Ez a Moloko, az egyedi hangú és lenyűgöző karakterű, ír származású Róisín Marie Murphy-vel. Elektronikus popzene, fülbemászó, szerethető és mindezzel együtt egyedi és kreatív. A műfaj adta lehetőségeken túlmutat, nem egynyári, hanem igenis évelő – sok esztendőn át hallgatható, trendi kliséktől mentes, nem modoros. Ugyan látszólag nem akar  többnek mutatkozni a Moloko, mint ami – dance-es, elektropop formáció, a ’90-es évek közepétől a slágerlisták élére felkúszó szerzeményekkel – és mégis jóval többek lettek, hiszen sok-sok évvel a zenekar felbomlása után is szívesen hallgatjuk őket. Egyik ilyen sokat játszott zenéjük a Time is now 2005-ből. Jó szórakozást!

"(...)Tempted by fate
And I won't hesitate
The time is now
And I can't wait
I've been empty too long
(The time is now)
Pretending that it's gone
And the time has come
Let's make this moment last
And the night is young
The time is now
Let's make this moment last.(...)"
Kategória: Rock n' Roll

Bohóc szegfűvel – In memoriam Gulácsy Lajos, Kormos István, Juhász Gyula

Bartal-Kiss Rita bábja, Fotó: Ráczné Szabó Rita, 2015.

“(…)Nakonxipánban hull a hó
csibéim nem hülyéskedek
datolyán pálmán kókuszon
zöld hópihék fehérlenek

ütök a sárga homokon
homok püspöklilába csap
ujjai közt leskel a hold
koromos üvegen át a nap

mivel igen magam vagyok
solingeni acél eszem
méltón komoly dolgokba vág
nem mifenézek ostobán (…)”

Kormos István: Nakonxipánban hull a hó 1965., részlet

“(…) Te ott maradtál: téren és időn túl
Sétálsz a kertben, csillag s híd alatt,
Nem hallasz már ugatni szűkölő bút,
S nem látod a halált, amint arat,(…)”

Juhász Gyula: Gulácsy Lajosnak 1922., részlet

 

 

Kategória: Nosztalgia

Ballabáré misszibán – In memoriam Lázár Ervin

“(…) csendes esőben mélabús manócskák születnek, viharban mérgesek, szélben érdesek, zivatarban kotnyelesek, éjjel titokzatosak, holdvilágoson bölcsek, viharoson rosszmájúak, akkor meg, amikor a Rohadtsarok felől jön a rossz idő, rontó-bontók.

– És mi lesz velük?

– Mi lenne?! Szétszélednek a világban, odaszegődnek egy-egy emberhez és vigyorogatnak, mélabúznak, mérgelnek, érdelnek, kotnyeleznek, titokzálnak, bölcseznek, rosszmájúlnak, rontanak-bontanak. Minden embernek jut belőlük. Olyiknak nem is egy. Jaj annak, akinek három rontó-bontója van.

Ijedten tekergettem a nyakam.

– Nekem is van?

Tupakka göcögve nevetett.

– Éppen négy.

Gyorsan a hátam mögé néztem. Na, de oda aztán nézhettem. Mert tudtam, anélkül is hogy Tupakka mondta volna, a manócskák, amint átmennek a szénaalagúton, láthatatlanok lesznek.

Forgott az agyam, mint a motolla. Jöttek sorra a mérgeim, az érdeim, a mélabúim, rontásaim-bontásaim. Hahó, de azért jókedvem is volt! S lehet, hogy bölcsen döntöttem néha-néha? Milyen manóim lehetnek?”

Manógyár, 1993. részlet

manógyár

Bartal Kiss Rita bábkölteménye; Fotó: Ráczné Szabó Rita, 2015. KAFF

Kategória: Nosztalgia

Az animáció mesterei – Ducki Tomek Életvonal

Az Életvonal című animációs mestermű sorra nyerte el az európai animációs filmfesztiválok díjait. Ez a kimagasló produkció egy fiatal magyar-lengyel rendező, Ducki Tomek iparművészeti főiskolára készített diplomamunkája volt 2007-ben.

Az idei KAFF-on pedig Fürdő című rövidfilmje kapta a neves fesztivál nagydíját. Megrendítően mély alkotás ez is, ami szintén az elmúlásról, az élet organikus részeként megjelenő halálról szól: egy fürdőben találkozó két idős ember “rituális” megmerítkezését láttatva a medence vizében és az emlékek, beteljesült és vágyott álmok megbékélve összekapaszkodó majd örökre elsimuló hullámaiban.

Ducki Tomek: Fürdő (Baths) 2013.

Kategória: Animáció mesterei

316. Az Istennek szent angyala

Fotó: Ráczné Szabó Rita

Karácsony, 2015

1. Az Istennek szent angyala Menynyekből hogy alászálla, És a pásztorokhoz juta, Nékiek ekképpen szóla:
2. Mennyből jövök most hozzátok, És íme, nagy jó hírt mondok, Nagy örömet majd hirdetek, Melyen örvend ti szívetek.
3. E mai nap egy kis gyermek Szűztől született tinéktek, A gyermek szép és oly ékes, Vigasságra kellemetes.
4. Már lehozta az életet, Mely Istennél volt készített, Hogy ti is véle éljetek, Boldogságban örvendjetek.
5. Ez lesz néktek a jegy róla: Ímé, fekszik a jászolba’, Ott megtaláljátok őtet, Kitől menny, föld teremtetett.
6. Ez Úr Krisztus mi Istenünk, Nyavalyáinkból kimentőnk, Ő lészen az Idvezítő, Minden bűnünkből kivévő.
7. Nyílj meg, szívem, lásd meg jobban, Ki fekszik itt e jászolban? Ez a gyermek bizonyára Az Úr Jézus, Isten fia.
8. Jertek hát, mi is örvendjünk, A pásztorokkal bémenjünk, Lássuk, mit adott az Isten Hozzánk való szerelmében.
9. Mindeneknek teremtője, Miért vagy ily szegénységbe’? Hogy fekszel az aszú szénán, Szamár s ökrök közt aludván?
10. Nincs-é senki e világon, Ki tégedet béfogadjon? Nincsen-é meleg helyecskéd, Sem gyengén rengő bölcsőcskéd?
11. Néked bársonyod s tafotád, Aszú széna lágy párnácskád; Noha nagy dicső király vagy, Mostan ímé, mily szegény vagy!
12. Ó, én szerelmes Jézusom, Édes megváltó Krisztusom! Jövel, csinálj csendes ágyat, Szívemben magadnak házat!
13. Ó, kedves vendég, nálam szállj, Bűnömtől ne iszonyodjál, Jöjj be hozzám, te szolgádhoz, Szegény megtérő juhodhoz!
14. Én lelkemnek rejtekébe, zárkózz emlékezetébe, Hogy el ne felejthesselek, Sőt örökké dicsérjelek!
15. A mennyei magas égben Istennek dicsőség légyen, Ki szent Fiát küldé értünk, Hogy Megváltónk lenne nékünk.
Luther Márton éneke után, Debrecen, 1774.

Kategória: Nosztalgia

52. Minden napra egy jó zene – Jefferson Airplane Somebody To Love

Ma a hajdan világszerte nagyon népszerű San Francisco-i pszichedelikus rockbanda 1960-as évekbeli örökzöldjét hallgatom. Ez az alább látható felvétel már a zenekar Grace Slick-korszakából való, és a Jefferson Airplane egyik legemlékezetesebb, woodstocki produkciójának felvétele, a Somebody to Love.

Grace Silck

Grace Slick

"When the truth is found
 To be lies
 And all the joy
 Within you dies
 
 Don't you want somebody to love?
 Don't you need somebody to love?
 Wouldn't you love somebody to love?
 You better find somebody to love
 Love..."
Kategória: Rock n' Roll

51. Minden napra egy jó zene – Benny Goodman Quartet Flying Home

Ma a swing királyának Benny Goodman zenekarának a ’30-as évek végén rögzített egyik legnépszerűbb produkcióját, a Flying Home-ot hallgatom újra. Goodman a ’20-as évek Amerikájában kezdte pályafutását.
Mindössze 17 éves volt, amikor Ben Pollack zenekarának klarinétosaként érkezett New Yorkba, az amerikai zeneipar fellegvárába. Tehetségére hamar felfigyeltek, és első kottája a “125 Jazz Breaks” 1927-ben jelent meg, amikor épp 18. életévébe lépett. A nagy áttörésre, ami ismertséget és világszerte a népszerűséget is elhozta számára, azonban még várnia kellett. 1935-ben, 26 évesen leszerződött az NBC rádió Let’s Dance című műsorába, mely az egész államokban hallgatható volt. A műsor sikertelensége miatt a beharangozott megszűnés napján Goodman azt a tanácsot adta zenészeinek, hogy játszanak úgy, ahogyan kedvük van. A műsor olyan fergeteges örömzenélésbe csapott, hogy a táncosok extázisba estek. Hivatalosan a jazz történelem ettől a naptól számolja a swing korszak kezdetét. A klarinétos ettől a naptól minden koncertjét a Let’s Dance című számmal kezdte.
Ezt követően megalakult a Benny Goodman Trio Teddy Wilson zongorista és Gene Krupa dobos társaságában, majd Lionel Hampton vibrafonos csatlakozott hozzájuk. Hampton akkoriban egy kis éttermet vezetett, ahol maga főzött, felszolgált, és a vacsorázóknak játszott. Az immár Quartetként működő zenekar sikere óriási volt, mert a vibrafon-klarinét párosítás egészen újszerűen hatott, és mert a négy tagból ketten fehérek, ketten pedig feketék voltak. Ezzel megalapozták a vegyes etnikumú zenekarok helyét a jazz történelmében. (Jóval megelőzve ezzel a könnyedebb rock-funky-soul műfaj csapatait, ahol is a ’67-ben megalakult Sly and the Family Stone együttes volt az úttörő e téren.) 1938. január 16-án új időszámítás kezdődött a zenetörténelemben: Benny Goodman a Carnegie Hallban elérte, hogy az emberek nem táncolni jöttek, hanem hallgatni a zenét. Minden bizonnyal ez volt az első igazi jazz koncert!

Forrás: fidelio.hu
Kategória: Nosztalgia