Két szerethető film tavalyról

Médecin de campagne – francia filmdráma, 102 perc, 2016.
Rendezte, a forgatókönyvet írta: Thoma Lilti
Szereplők: François Cluzet, Marianne Denicourt, Christophe Odent.

mc

A film egy korosodó francia falusi orvosról szól, akinél agydaganatot diagnosztizálnak. A munkamániás Werner doktor azonban nehezen látja be, hogy gyógyulása csak úgy lehetséges, ha segítségül hív egy kollégát, hogy betegei ellátását legyen kivel megosztania. A nővérből lett középkorú városi orvosnő, Nathalie érkezésének éppen ezért egyáltalán nem örül. A nő nem ismeri a vidéki háziorvosok sajátos világát, nem szokott hozzá a néha meglehetősen mostoha körülményekhez, amelyek a várostól távoli környezetben mindennaposak: a térdig érő sár, a sok kilométer autózás betegtől betegig, a falusi közösségek sajátos hierarchiái és íratlan törvényei. De hamar megérti és megérzi a lényeget, gyorsan és intelligensen alkalmazkodik mindehhez. Néhány hét közös munka története ez a film, ami egészen egyszerű és mégis megindító dolgokról szól. Az orvosi munka iránti alázatról, az ember testi és lelki esendőségéről, törékenységéről; tiszteletről, szeretetről, elismerésről és egy kicsit a szerelemről is, még ha ez egyáltalán nem is mondatik ki a filmben. De érezzük. Ahogyan azt is, hogy jó lenne beülni Jean-Pierre Werner várótermébe, hogy szívesen megosztanánk a problémáinkat Nathalie-vel, hogy jó együtt lenni a helyi country fesztiválon, és hogy mi is szeretnénk felemelni azt a bizonyos hatalmas fehér gömböt a többiekkel, a boldogság képzeletbeli fehér labdáját a községi kultúrház nagytermében… Szép film, érdemes időt szánni rá. A francia táj szépsége, a vidék tiszta levegője, a betegségről nem rettegve és traumatizálva mesélő történet kiegyensúlyozott és szerethető. Természetes, ahogyan az élet, az egészség, a boldogság, a betegség, a szenvedés és a halál is az. Emberi.


Paterson – amerikai-német-francia filmdráma, 118 perc, 2016.
Rendezte, a forgatókönyvet írta: Jim Jarmusch
Szereplők: Adam Driver, Golshifteh Farahani

Az előzőekben említett filmhez hasonlóan itt is meghatározó az atmoszféra. A hangulat, amiben szívesen osztoznánk a szereplőkkel. Nekem például lenne kedvem felszállni a patersoni városi buszra, szívesen betérnék esténként egy sörre Doc kocsmájába. Annak ellenére így van, hogy az gondolhatnánk, New Jersey nagyon messze van innen. És valóban, de azok a dolgok, amikről ez a film szól közel vannak, s akár a mi világunk részei is lehetnének. A miénk: a csend, a hallgatni tudás, az egymásnak örülés képessége, a mindennapok monotóniájának szomorkás, de mégsem lemondó egyhangúsága. A napi szertartások biztonságot adó léte, a titkos füzet (secret notebook) üres és teleírt lapjai. A költészet, a szépség, a vágy a jóra és a jobbra. A szavak, amik elrepíthetnek a fellegekbe, amikor csak elővesszük és lejegyezzük őket. Mert megelevenednek. És fontos a szerelem, a megbecsülés, a tisztelet. A nyugalom, a belső béke, az elégedettség. Jó Patersonban lenni. Jó megismerni Patersont, a buszsofőrt is, akinek szerethető és roppant szimpatikus figurája – Adam Driver érzékeny és okos megformálásában – Jarmusch nevét sokadszorra is beírja a kultfilmek örök lajstormába.

“When you’re a child, you learn there are three dimensions: height, width and depth. Like a shoebox. Then later you hear there is a fourth dimension: time.”

Kategória: Movies | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.