Magyar ecset 2.

Az elmúlt napokban – ismét a kéktúra vonalán – jártunk ezen a lenyűgözően szép emlékhelyen, ahol a táj hangulata és a múlt hősies és tragikus története egyszerre érintett meg bennünket.

Ez a kevéssé ismert nemzeti emlékhely az egykori pusztamaróti csata helyén áll.

A Gerecse lábánál a 13. században feltűnő Marót falu eredetileg a Tardos nemzetségbeli Maróti nemeseké, a 14. században a Bajóti családé lett, majd királyi tulajdonba került, végül Zsigmond király 1388-ban az esztergomi érsekségnek adományozta, az ő birtokukban maradt egészen a 20. századig. Az érsekek a 14. század végén vadászkastélyt építettek a falu közelében és halastavakat alakítottak ki a völgyben.

A település az 1526. augusztus 29-én bekövetkezett mohácsi csatavesztés után vált a történelem jelentős és tragikus emlékű helyszínévé. Buda várának szeptember 12-i elfoglalása után Szulejmán szultán rabló csapatai végigpusztították a Dunántúl északi részét egészen Győrig. Itt, a természet által is jól védett Marót falu térségében sok menekült, köztük a mohácsi csatából visszatért katonák és Tolna, Fejér, Esztergom és Komárom megyék menekülő civil lakosai sáncolták el magukat. A szekérvárral megerősített település három napon át védekezett hősiesen a törökökkel szemben, akiknek egyik vezére is elesett az itteni csatározásban. A törökök végül a Budáról hozott ágyúkkal törték meg a magyarok ellenállását 1526. szeptember 15-én. A végsőkig kitartó védekezők közötti kegyetlen vérengzésben egyes források szerint 20 ezren, a korabeli leírások szerint 25 ezren haltak meg és sokan kerültek török rabságba is. E kegyetlen csata emlékét őrzi a terület mai neve, az Emberölő-völgy is. Az elkeseredett harcok egyik név szerint is ismert hőse a Dobozi Mihály nevű Fejér megyei kisnemes volt, akinek emlékét országszerte utcák, közterületek és intézmények is őrzik. A legenda szerint Dobozi feleségét, Farmos Ilonát a lovára kapva menekült az üldöző törökök elől. Amikor a ló a teher alatt roskadozni kezdett, az asszony könyörgött neki, hogy ölje meg őt, nehogy a török kezére kerüljön és meneküljön. Amikor az üldözők már majdnem utolérték őket, a nő hirtelen leugrott a lóról, akkor férje teljesítette kérését, nem akarta elhagyni őt, inkább keresztüldöfte kardjával, ő pedig az utolsó erejéig küzdött a túlerő ellen és hősként esett el. Ezt a fotót e helyen készítettem, ahol a fertőhomoki Kovács György szobrászművész által 2003-ban készített emlékmű áll.

A pusztamaróti csata emlékműve (fotó: Ráczné Szabó Rita)

A települést az 1945 utáni kitelepítésekig sváb anyanyelvű lakosság lakta kis számban, majd helyükre bányászokat telepítettek be, akik lassanként otthonaikat elhagyva, beköltöztek a közeli Tatabánya vagy Oroszlány bányász-lakótelepeinek egyikébe, másikába. A falu az 1970-es években néptelenedett el végleg, emlékét ma már csupán egykori temetője őrzi. A ’70-es években honvédelmi objektum, majd úttörőtábor működött itt, amelynek felújított bungalóit kulcsosházként üzemeltetik.

Szöveg forrása Lázin Miklós András írása, Wikipédia
Kategória: Dokumentum | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.