Harminc éve történt

Éppen ma 30 éve történt a csernobili atomkatasztrófa. Ez a szörnyű esemény jelentősen erodálta a szovjet-orosz konglomerátum és az egész keleti blokk hitelét, ami többek között a tájékoztatást illeti. Az 1986. április 26-i csernobili reaktorbaleset máig nem teljesen tisztázott körülmények között történt. A korabeli magyar napilapok az amúgy is nehezen felderíthető eseményeket meglehetősen ködösítve tálalták. Később a nyugati lapok ellen kezdtek vádaskodni, végül pedig következett a fájdalmas, de még akkor is csak részleges beismerés a szörnyű eseménysorról.

A magyar sajtóban az MTI csak április 29-én mondott részigazságokat és komoly hazugságokat, mi is történt három nappal azelőtt. A suttogó propaganda azonban tudni vélte, hogy az első, igen rémisztő nyugati híradások már egy nappal korábban, április 28-án megjelentek, elsősorban a skandináv országokban mért megnövekedett légköri radioaktivitást követően.

A világtörténelem egyik legsúlyosabb atomerőművi balesetéről a korabeli napilapok egyike másik szinte be sem számolt. Népszabadság például csak a negyedik oldalán foglalkozott a hírrel. Az azonban mindenkinek feltűnhetett, aki Európának ezen a féltekén nőtt fel, hogy némely állítás kissé gyanús, úgy mint „Szovjet intézkedések a sugárszennyeződés ellen”, vagy „Hazánk légkörében nem növekedett a radioaktivitás”. Később persze kiderült, hogy igenis nőtt a radioaktivitás, de az akkori hivatalos közlések szerint nem veszélyes mértékben. És az írástudók igazi árulásának iskolapéldája lett minden ilyen sajtótermékből. Hiszen itt minden elferdített, elhallgatott tény vérre, sejtekre, jelen- és megfoganó életekre ment. Több, mint 4000 vesztették életüket, 116.000 embert evakuáltak. 200.000 ember segítette a mentési, oltási, biztonsági és likvidátori munkát. Túlnyomó részük nem is tudta, milyen veszély leselkedik rájuk. A balesetet emberi hiba és tervezési elégtelenségek okozták.

Forrás: Voces De Chernobil, Svetlana Aleksievich

Forrás: Voces De Chernobil, Svetlana Aleksievich

De mi is történt pontosan?

Csernobilban 1986. április 26-án a 4. blokkon egy rosszul megtervezett és még több hibával végrehajtott üzemviteli kísérlet során az öngerjesztő tulajdonságokkal bíró reaktort olyan üzemállapotba manőverezték, amelyben a pozitív visszacsatolások felerősödtek. A blokk operátorai több fontos védelmi rendszert kikapcsoltak, és az írott üzemviteli utasításokat, biztonsági előírásokat is többszörösen megsértették. Emiatt, és a reaktor konstrukciós hibáiból adódó kedvezőtlen fizikai tulajdonságok következményeként 1986. április 26., szombat hajnali 1 óra 23 perckor a reaktorban a láncreakció ellenőrizhetetlenné, szabályozhatatlanná vált, és néhány másodperc alatt a reaktorban megtermelt hőteljesítmény százszorosára ugrott. A nagy teljesítményugrás következtében létrejött gőzrobbanás felhasította a hűtőcsatornák csöveinek falát, és forró víz áramolhatott a grafit moderátorra. Ez robbanóképes gázok keletkezéséhez vezetett, ami két másodperccel a gőzrobbanás után egy újabb robbanást okozott. A két robbanás erejét jól jellemzi, hogy a reaktor hűtőcsatornái fölött elhelyezkedő hatalmas, 3000 tonna súlyú reaktorfedél körülbelül 50 méter magasra repült, a reaktorcsarnok tetejébe ütközött – kiszakítva a tetőszerkezetet -, majd oldalára fordulva visszazuhant a reaktorba.

A robbanások és az azokat követő grafittűz a reaktor üzemanyagának körülbelül 4%-át szórta szét a környezetben. Kikerült a környezetbe a nemesgázok 100%-a, az illékony izotópok (jód, tellúr, cézium) körülbelül 20%-a és a kevésbé mozgékony izotópok (stroncium, cirkónium) 3,5%-a. A nagy radioaktív kibocsátáshoz az is jelentős mértékben hozzájárult, hogy a hűtés nélkül maradt nukleáris üzemanyag megolvadt, így az urán-dioxid keramikus üzemanyag-mátrix nem tudta magában tartani a radioizotópokat. A megrongálódott reaktorépületből a tűz és a hasadási termékek bomláshőjének hatására felmelegedett levegő nagy magasságba emelte a kiszabadult radioaktivitást. A kibocsátást a tűzoltók és likvidátorok áldozatos munkájával körülbelül egy hónap alatt tudták megszüntetni. Az oltási munkálatokban, a szarkofág építésében, az erőmű és a környezete megtisztításában összesen mintegy 800.000 ember vett részt. A környezet szennyeződése szeszélyes tér- és időbeli eloszlást mutatott a meteorológiai viszonyok, azon belül is elsősorban a csapadékviszonyok által meghatározott kihullás következtében. A legszennyezettebb területek az erőmű közvetlen környezetében, valamint Oroszország, Fehéroroszország és Ukrajna egyes régióiban találhatók. Jelentős mértékben több mint 30.000 négyzetkilométer terület szennyeződött radioaktív izotópokkal. Ebből körülbelül 4000 négyzetkilométer tartozik az erőmű körüli ellenőrzött területhez (ez ma lezárt zóna, ahol a szennyeződés a legnagyobb volt). Mint említettem, a lezárt zóna területéről 116 000 embert kellett kitelepíteni, de a három érintett állam jelentős mértékben szennyezett területeiről a későbbiekben kitelepített lakosok száma összesen körülbelül 350 000 fő volt. Az erőmű közvetlen közelében a legszennyezettebb területeken extrém nagy szennyeződés, ennek következtében pedig extrém nagy dózisintenzitások jöttek létre. Ezeken a területeken az első időszakban a növények és állatok dózisterhelésének 90%-át béta-sugárzás, 10%-át pedig gamma-sugárzás adta. A kihullott radionuklidok sugárzása következtében a baleset évében az élővilágban az akut sugárártalom különböző jeleit lehetett tapasztalni az erőmű néhány tíz kilométeres körzetében, a különösen nagy dózist elszenvedett növények és állatok között. A csernobili balesetre adott környezeti válasz nagyban függött az elszenvedett sugárdózistól, a dózis intenzitásától, valamint az adott élőlények sugárérzékenységétől. Az akut tünetek között a tűlevelűek, gerinctelen és emlősállatok elpusztulása, a reprodukciós képesség romlása és krónikus sugárbetegségi tünetek fordultak elő.

Néhány év elteltével azonban az érintett élővilág regenerálódott. A sugárterhelés az erőműhöz közeli, attól 1,5-2 km-re nyugatra elterülő fenyőerdőben éreztette leginkább hatását. Az erdőt alkotó, komoly dózist elszenvedett erdei fenyő populáció a balesetet követő 2-3 héten belül mutatta a sugársérülés tüneteit: a tűlevelek elsárgultak és elpusztultak. 1986 nyarán a fák sérülésének területe az erőműtől 5 km-re északnyugatra terjedt ki. Az elpusztult faállomány színe alapján ezt az erdőterületet ma Vörös-erdőnek nevezik. 1987-ben már láthatóvá vált a túlélő faállomány regenerálódása. Az elpusztult erdő helyén az elvégzett talajjavító intézkedéseknek köszönhetően új fák hajtottak ki. A Vörös-erdőben a növekvő fák esetében a normálistól eltérő fejlődést lehetett megfigyelni: ilyenek például a törzs szokatlan elágazásai, a virágzat duplázódása, hajtáspamacsok kialakulása, a levelek és virágok szokatlan színe és mérete. Hangsúlyozni kell, hogy ezek a genetikai eredetű elváltozások csak az erőmű közvetlen közelében, a legextrémebb szennyezést elszenvedett szűk területen voltak megfigyelhetőek. Noha a legtöbb haszonállatot a balesetet követően evakuálták, néhány száz szarvasmarha a legszennyezettebb területen maradt 2-4 hónapig. Ezen állatok egy része 1986 őszére elpusztult, és a túlélők között is immunrendszeri károsodások, alacsony testhőmérséklet, valamint szív- és érrendszeri károsodások voltak tapasztalhatók. Az állatok között 1989-ig kimutatható volt a pajzsmirigy csökkent működése a különféle szaporodási problémák, rendellenességek oka lehetett.

A növény és állatvilág mára kiheverte a baleset utáni nagy dózisok hatását, sőt ma talán még jobb helyzetben is van, mint a környező területeken, mivel a zóna gyakorlatilag lakatlan és az emberi tevékenység nem háborgatja az élővilágot. A lezárt zónában elszaporodtak a nagyvadak is, nyomukban pedig megjelentek a farkasok. Szembetűnő a zavarásra különösen érzékeny sasok visszatelepülése a lezárt zónába. A baleset idején Ukrajnában csupán 40-50 pár rétisas fészkelt, ami a hatalmas területhez képest nagyon kevés. Csernobil környékén nagyon ritka volt ez a faj, ma pedig több új család is megjelent a lezárt zónában, ahol zavartalanul költhetnek, így jobban szaporodnak. Számukra és más ragadozók számára is kedvező változás az, hogy a Csernobil környéki tavak és a mocsaras területek bővelkednek halakban, mivel halászni, horgászni a lezárt zónában nem szabad.

Forrás: Fizikai Szemle, 2006/4.

 

Kategória: Dokumentum | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.